Podmaniczky-díjat adományoztak Botond testvérnek
-
Dátum: 2026. augusztus 19
„Közép-Európa kolostor építészete talán az egyik leggazdagabb örökségünk.
Gondoljunk a bencés, majd a pálos kolostorokra és azok kultúránkat meghatározó, nevelő hatásaira. Sajnos a kolostorok jó részét ma már csak romjaikban csodálhatjuk, falaikat lerombolta az idő, a háborúk és széthordták építkezések.
Napjainkban azonban mégiscsak történnek csodák, és épülnek új kolostorok az évszázados hagyományokat követve. Ez történt Pálosszentkúton és az Erdélyben lévő Hargitafürdőn is. Egy ember – a tervezésen túl – mindegyik építkezésben tevőlegesen is részt vett: ha kellett betont kevert, téglát hordott, anyagot szerzett be. Példaértékű munkája ösztönző volt a helyiekre és segítőikre, sok önkéntest szerezve ezáltal.
Példaértékű munkájáért páter Bátor Péter Botond pálos szerzetes méltán érdemelte ki a Podmaniczky díjat.”
Ez a laudáció hangzott el a Ráday Mihály Város- és Faluvédő Szövetség XLIII. Országos Találkozóján és Szakmai Konferenciáján Budapesten, ahol a hagyományoknak megfelelően minden évben sor kerül a Podmaniczky-díjak átadására. A díj a civil örökségvédelem elismerését szolgálja, ösztönözve a helyi közösségeket és önkénteseket a városok és falvak szépítésére, történelmi értékeik megőrzésére.
Az elismeréssel azon egyének és csoportok munkáját igyekeznek elismerni és jutalmazni, akik az átlagosnál többet tesznek a kulturális örökség értékeinek megismertetése és védelme érdekében.
A rendezvényen sajnos nem tudott Bátor Péter Botond pálos szerzetes részt venni, így a díj átadására – kérésére – a MotorkerékPálos közösség előtt, a horvátországi motoros zarándoklat során került sor, méltó helyszínen: Sveti Petar u Sumi középkori pálos kolostorában. Széphegyi László, a Szövetség elnöke megbízásából Pinczésné Kiss Klára, a Szövetség ifjúsági tagozatának vezetője adta át részére az emlékérmet és az oklevelet.
Szívből gratulálunk Botond testvérnek, Isten adjon sok erőt és egészséget áldásos munkájának folytatásához.
„Ha kitüntetik, még alázatosabb lesz,
és minél inkább dicsérik,
annál méltatlanabbnak tartja magát.”
(Assisi Szent Ferenc)